KÉSA BIRTOK

Az Ikon Borászatban végzett munka mellett a saját birtokon a legfontosabb számunkra az önállóság, annak megtanulása, hogy milyen munkával és áron tudunk létrehozni valamit magunktól. Továbbá, hogy szakmailag megvalósíthatunk minden kis apróságot, ami az évek során felmerült bennünk, de esetleg eddig a volumenek miatt nem sikerült. A 4 hektáros birtokméreten belül összegyűjtöttük a számunkra legkedvesebb fajtákat, és a maradék tervezett egy hektárt meghagyjuk annak, ha a jövőben szembetaláljuk magunkat egy-egy fajtával, amivel pár százalékban kerekebbé tehetjük a borainkat. Terveink szerint három fő vonala lesz a borászatnak. Az egyik a rizling vonal, itt az Olaszrizling-Rajnai rizling harmóniáját szeretnénk megtalálni. Emellett szeretnénk egy Furmintot, hisszük, hogy ez a Balaton mellett, ezen a termőhelyen kivételes lehet. A vörös borunknak pedig 1,5 hektáron összegyűjtöttük a kedvenc fajtáinkat, ezek a Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Syrah és Petit Verdot.

A szőlőművelésben a fő szempont az, hogy ekkora területen kompromisszummentesen szeretnénk kialakítani mindent, faoszlopokkal, ésszerű növényvédelemmel, kézi megmunkálással, nagy odafigyeléssel, szeretettel. A termést kizárólag jó évjáratokban dolgozzuk fel, máskor értékesítjük azt.

A borkészítésben szeretnénk kihasználni, hogy ilyen kis mennyiségnél játszhatunk kicsit a feldolgozás alatt – hőmérséklettel, élesztőkkel, gravitációval, fahordókkal.
A Késa Birtok számunkra olyan szempontból vett családi birtok, hogy a gyerekek szeretnek kijárni velünk délutánonként megfuttatni a kutyákat, megetetni a lovakat, megszelídíteni a rókákat, amíg mi végezzük a dolgunkat. Nekünk ez a Kishegy.

Kvák Emil

2016. II.

On our own estate, next to the work we do at Ikon winery, we value independence most, while realizing our own vision through work and effort.
Furthermore we can apply our professional knowledge and ideas in a way that wouldn’t be possible in high volume productions.
On our 4 hectar property we collected the most valuable grape varieties and we keep 1 hectar for future discoveries that can enhance the quality to an even rounder finish.
In our plans we focus on 3 paths:
The first is the Riesling direction, where we try to find the harmony of the Olaszrizling-Rajnai rizling.
Next to this we plan a Furmint, because we believe that on this terroir (Lake Balaton) it can be exceptional.
For our red wines we collected our favorite varieties which are Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc, Syrah and Petit Verdot on 1.5 hectares.
Our main focus in grape cultivation for this size of territory is to take no compromises regarding quality. Everything from wooden poles to ecological crop protection will be set up and maintained manually with great care and love.
The crop will only be processed in good vintages and sold in others.
In wine making with these small quantities we would like to take advantage of experimentation during the production phase – different temperatures, yeasts, gravitation, wooden barrels.
For us Késa estate is family. Our children like to come with us during the afternoon to play with dogs, feed horses and tame foxes while we work on our passion project.
For us this is Kishegy.